RÓLUNK
Húsz éve történt,„Saját boldogságunk, jobb jövõnk a kezünkben van.
Ezt a lehetõséget nem szabad elszalasztani.”

… hogy jelmondatunk szellemében társaimmal együtt elindítottuk az Akker Tüzép vállalkozást. Célunk a kezdetektõl fogva világos és egyértelmû: egy hatékonyan mûködõ, az építõanyag-kereskedelem területén meghatározó vállalat létrehozása. Nem volt más dolgunk, mint figyelni, alkalmazkodni, kapcsolatokat kialakítani és ápolni: barátokat szerezni. Múlt az idõ, s mi tégláról téglára építgettük cégünket, arra törekedtünk, hogy munkánk révén életünk is értékesebbé váljon. Meggyõzõdésem, hogy jó úton járunk.
Cégcsoportunk egyik elsõ vállalata, az Akker-Plus Kft. az 1990-ben megynyitott akasztói telephelyen kezdte el az építõanyag-kereskedelmet. Tevékenységünk során a forgalmazott termékek és a kapcsolódó szolgáltatások köre évrõl évre bõvült, a lakossági igények minél teljesebb kielégítése pedig lehetõvé tette dinamikus fejlõdésünket. Cégünk vevõköre és kapcsolatai fokozatosan a régió más területeire is kiterjedtek, így Akasztó után 1993-ban Soltvadkerten, 1995-ben pedig Kiskõrösön további két telepet nyitottunk. Mára ebben a térségben a lakossági építkezések és más beruházások közel 100%-át társaságunk látja el építõanyaggal. Az új kihívásokhoz igazodó folyamatos fejlõdés következõ állomása az 1999-ben megnyílt több mint nyolcezer négyzetméteres kecskeméti tüzép volt.
Az elmúlt mintegy másfél évtized alatt az Akker Tüzép a Dél-Alföldi régió legnagyobb építõanyag-kereskedelmi vállalkozásává vált. A dinamikus fejlõdés eredményeként ma már kilenc kereskedelmi egységünkkel négy telephelyünk mellett három: egy nyílászáró és két burkoló szaküzlettel, egy nagykereskedelmi részleggel és egy budapesti kirendeltséggel állunk vásárlóink, megrendelõink rendelkezésére. A cég fejlõdése azonban ezzel nem állt meg: 2006 októberében új, minden eddiginél nagyobb és szebb telephelyet nyitottunk Kecskeméten, s közben tovább bõvítjük kapcsolati rendszerünket, szolgáltatásaink körét, áruválasztékunkat és logisztikai hátterünket.
Utunk merre vezet tovább? A híres spanyolországi zarándoklatot, a Szent Jakab utat megjárt ismerõseink mondják, hogy az El Camino de Santiago üzenete: az Útját mindenkinek végig kell járni.
Mi is így gondoljuk. Tudjuk, nem ülhetünk ölbe tett kézzel, ügyfeleink nem ezt várják tõlünk. Menni kell tovább utunkon! Ez pedig a fejlõdés, a fejlesztés útja, hogy Önök ahogy eddig - a jövõben is elégedett partnereink legyenek. Új beszerzési lehetõségeket, értékesítési csatornákat, finanszírozási lehetõ-ségeket kell felkutatnunk, új telephelyeket kell létrehoznunk, hatékonyabb szervezeti modelleket kell alkalmaznunk, vásárlóinknak min-dig a legkedvezõbb árakat kell kínálnunk. Végül, de nem utolsósorban - új barátokat kell ta-lálnunk.
Mindezek érdeké-ben alapítottuk meg 2004-ben - számos hasonlóan ambiciózus társasággal együtt - a HUF-BAU csoportot, amely rövid idõ alatt Magyarország legnagyobb építõanyag beszerzõ és értékesítõ társaságává vált. Élve az együttmûködés kínálta lehetõségekkel ma már a nyugati kereskedelmi hálózatokhoz hasonlóan kiváló minõségû termékekkel, a legkedvezõbb árakkal és saját márkás termékcsaláddal állunk vevõink rendelkezésére. A csoport tevékenységét összehangolt marketing- és PR-kommunikációs stratégia teszi hatékonyabbá.
A folyamatos fejlesztéseknek, beszállítóinknak köszönhetõen bátran kijelenthetjük: a legkivá-lóbb gyártók legújabb termékeit a szakemberek nálunk is éppúgy megvásárolhatják mint bárhol Európában, mindemellett megfelelõ infrastruktúrával rendelkezünk ahhoz, hogy vevõinket magas színvonalon, a határidõk pontos betartásával szolgálhassuk ki.
Természetesen ehhez szükséges egy hatékony nagyvállalati struktúra, kiépített szervezeti hierarchia, jól mûködõ telephelyek, fejlett informatikai háttér, értékesítési hálózat és pénzügyi források, ám mindenekelõtt talán a legfontosabb - az emberi tényezõ.
Meggyõzõdésünk, hogy menedzsmentünk motiváltsága, siker- és partnerorientáltsága, dolgozóink szakértelme, hozzáállása, lojalitása és kimagasló munkabírása nélkül vállalkozásunk korántsem lenne ilyen eredményes.
Endrődi Ferenc ügyvezető
E-mail:
endrodi.ferenc@akker-plus.huTurú Gábor ügyvezető
E-mail:
turu.gabor@akker-plus.huCsatai József ügyvezető
E-mail:
csatai.jozsef@akker-plus.hu

Zsikla Tamás
kereskedelmi és marketiing igazgató
E-mail:
zsikla.tamas@akker-plus.hu
Értékesítési filozófiánkAz Akker Tüzép értékesítési filozófiájának legfontosabb elemei, hogy a kiváló minõségû termékekhez szakképzett vevõ-szolgálat, tanácsadói értékesítés és magas szintû szolgáltatá-sok kapcsolódjanak.
Kiskereskedelem, nagykereskedelem és projekt-értékesítés
Az építõanyag-kereskedelem ma már nemcsak az építõanya-gok értékesítését jelenti, hanem egy olyan komplex szolgáltatási kört is, amely az építkezés alatt felmerülõ valamennyi kérdésben segítséget nyújt a vevõnek, a megrendeléstõl a zökkenõmentes ki-szállításon át a szaktanácsadásig.
Úgy alakítottuk ki értékesítési rendszerünket, hogy képesek legyünk a három egymástól jól elkülöníthetõ vásárlói csoportot - viszonteladók, kivitelezõk, lakosság - egyaránt teljeskörűen és magas színvonalon kiszolgálni. A társaságunk piacképes árakkal és szakmai tapasztalatok átadásával segíti több mint száz viszonteladó partnerünk saját területén folytatott tevékenységét. A mai kor követelményeinek megfelelõ infrastruktúrával ellátott területi képviselõi rendszerünk, a naprakész információk számukra is komoly piaci elõnyt jelentenek. A kivitelezõ, beruházó cégeknek elsõsorban egyedi feltételeket, igény esetén közvetlen gyártói szaktanácsadást és az egész ország területére kiterjedõ, saját kamionparkkal rendelkezõ fuvarkapacitásunk nyújtotta biztonságot ajánljuk. Lakossági vevõinket alacsony árakkal, folyamatosan frissülõ akciókkal, tanácsadói értékesítéssel és gazdag áruválasztékkal, jelentõs raktárkészlettel várjuk, ami a kínálat és a kiszolgálás folyamatosságára is garancia. A házhozszállításban nagy elõnyt jelent - kamion-parkunk mellett - a helyi kiszállításokat lebonyolító gépparkunk is. Mindhárom vevõi csoport egyformán fontos számunkra, külön-külön is nagy figyelmet fordítunk maradéktalan kiszolgálásukra.
Cégünk, az Akker-Plus Kft. vezetése felismerte, hogy csak úgy lehetünk versenyképesek, ha nem csak jó árakat tudunk kínálni, de mellé tudjuk rendelni az új kihívásokra választ adó feltételeket is. Ennek szellemében jött létre a legnagyobb hazai építõanyag kereskedelmi hálózat, a Huf-Bau Kft, amelynek alapítói és meghatározó tagjai vagyunk, s amely „mesteri szinten” szolgálja ki minden ügyfelét.