Indul a tanyafejlesztési program
2011.06.29 13:59
Indul a tanyafejlesztési program
Indul a tanyafejlesztési program
Rövidesen pályázni lehet a kormány egymilliárd forinttal támogatott tanyafejlesztési, júliustól pedig a falusi turizmus négymilliárd forintos keretű fejlesztési programjára. Hatásukra szakemberek reménye szerint végre megmozdulhat az álló tanyapiac is.
A júniusi indulással beharangozott egymilliárd forintos tanyafejlesztési program legfőbb célja a vidéki gazdaságok fejlesztése, a munkahelyek megőrzése és az ott élő gazdálkodók életminőségének, gazdálkodási feltételeinek a javítása. Ehhez meg kell oldani a tanyák energia- és ivóvízellátásának javítását, a tanyasi gazdálkodáshoz szükséges eszközök, épületek korszerűsítését s nem utolsósorban a külterületi gazdaságokat körülvevő, rossz állapotú utak felújítását, karbantartását és az ott megtermelt áruféleségek piacra jutásának elősegítését - olvasható a vidékfejlesztési tárca ismertetőjében. Hogy ennek hatása mennyire és főleg mennyi idő múlva jelentkezik a piacon, az a szakemberek szerint több tényezőtől függ.
Bozsó Bence, a szegedi Limit Ingatlaniroda ügyvezető igazgatója úgy látja: amennyiben valóban beindul a tanyafejlesztési program, a két-két és fél éve alvó piacon az érdeklődés is élénkülhet és 10-20 százalékkal esetleg az árak is emelkedhetnek. Ehhez a széles körű és időben történő tájékoztatáson túl az is fontos, hogy minél kisebb bürokrácia mozgassa a pályázati rendszert. Amúgy Bozsó szerint látványos fordulat nem várható rövid távon a tanyapiacon, hiszen a fejlesztések - például az aszfaltutak kiépítése, az épületek korszerűsítése, áramosítása, víztisztítók kiépítése stb. - több tíz millió forintot igényelnek, így az egymilliárd forint nem túl sok ilyen ingatlan piaci pozícióját erősítheti.
Pedig a tanyavilágban már napjainkban is közel 300 ezren élnek, akik közül sokan az elmúlt években éppen a nehezedő állapotok - leállt villamosítás, romló utak és közbiztonság, szolgáltatások hiánya stb. - miatt próbáltak megszabadulni ingatlanjuktól. A kínálat most is széles, de például Szeged környékén gyér kereslet csak a 2-3 milliós kategóriában jelentkezik a városból kiköltözők részéről. A drágábban - a 4-8 milliós, felújítandó épületű és pár ezer négyzetméteres földterületű, valamint a 200-300 négyzetméteres házas, 6-7 ezer négyzetméteres földdel 18-20 milliós áron - kínáltak iránt nincs érdeklődés. Mint ahogy a nagyobb farmok, például szálláshelyekkel kialakított lovaspark iránt sem, melyet 200 millióért kínál mostani tulajdonosa.
Hasonló a véleménye a kormányzati programok piaci hatásairól Paprika Károlynénak, a Bács-Kiskun megyei Soltvadkerten és környékén ingatlanokat forgalmazó Paprika Immobilien tulajdonosának is. Bár úgy látja, az említett tanyafejlesztési pályázati lehetőség a másik, a lovas és gasztronómiai programok támogatására - négymilliárd forintos kerettel - meghirdetett programmal együtt lendíthet a mostani helyzeten. Az üzletasszony úgy tapasztalja: az utóbbi időben nőtt azoknak a fiataloknak a száma, akik "földes" tanyákat vásárolnak és gazdálkodásba fognak. Legtöbbjük nemcsak saját szükségletre termel, több kisgazdaság - legyen az öko- vagy hagyományos - piacra is juttat, illetve szálláshelyek kialakításával turistákat is fogad. Ezen a területen szintén széles skálán mozognak az árak: a 3-6 ezer négyzetméteres földdel 3 millióért kínáltak mellett számos komfortos, sőt luxusnak számító is eladó, persze ezek ára 8-10 millióról, utóbbiaké pedig 20-22 millióról indul.
Szintén pozitívan értékeli a két - de különösen a falusi turizmus élénkítését segítő - programot a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége. Szalay-Zala Andrea titkár lapunknak kifejtette: a korábban meghirdetett hasonló pályázatoknak is jelentős a hozadéka, felélénkítették a vidéket, kedvet csináltak a pályázáshoz és a beruházáshoz. Voltak, akik a megörökölt családi házat, tanyát újították fel s alakították át vendégek fogadására. Az alföldi tanyavilágban ennek kitűnő példái a jól működő ökogazdaságok, ahol az odalátogató gyermek- és felnőttcsoportok számára egyaránt sok érdekes látnivalóval és helyi ételspecialitásokkal tudnak szolgálni. A július 5-ével megnyíló új pályázati forrás - amely a gasztronómia, a lovas, a kerékpáros, a vízi és az ökoturizmus stb. fejlesztését segíti - céljaihoz a tanyavilág nagyszerű helyszínt biztosít.
Forrás: Napi Gazdaság